TarkaBlog

Tarkarét mindig is multikulturális volt, hiszen hagyományosan itt kell(ett) elhelyezni azon külföldi diákok jó részét, akik egyetemünkön akartak diplomát szerezni. Az első évben ők csak magyarul tanultak és csak a második évben kezdték el az első szemesztert. Mindig is színes foltjai voltak a kollégiumnak a kulturális különbségek, illetve a hozzájuk kapcsolódó mókás sztorik miatt. Többségük ázsiai, de egyre több európai is megfordult Tarkán.

Első ismeretségemet egy laoszi sráccal kötöttem, aki a szomszéd szobában lakott. Szobatársai szerint - attól eltekintve, hogy időnként büdösnek tartották – jó fej és remekül lehetett vele üzletelni. Bár Khamhou előző életében a laoszi rádió műszerészeként ügyködött, mégis profilt váltott a jobb megélhetés reményében. Ágyneműtartója mindig tele volt a legkülönfélébb dohánytermékekkel, amit kedvező áron értékesített nekünk, illetve bárkinek a Nyugati téri aluljáróban. Ezen felül nem volt olyan cucc, amit ne tudott volna beszerezni, ha megkértük rá. Ő vitt el először ázsiai étterembe is. Mindezeken felül egészen érdekes kajákat tudott főzni. Ez egyébként az itt megforduló kínai „kolóniákra” is igaz volt, sokszor ettünk a főztjükből. A kínaiak minden este főztek, bár a szagát sokan büdösnek titulálták Mai napig emlékszem arra, hogy lefotóztunk egy kínai testvérpárt egy ötven kilós rizses zsákkal – az volt kettejük kéthavi adagja. :) Ők is hamar üzletelni kezdtek, és sok mindenre megtanítottak. Többek között ebben az időben tanultam meg különbséget tenni az egyes ázsiai országok lakói között, és ma már jó eséllyel meg tudom különböztetni egymástól a kínait, a vietnámit, a japánt és a mongolt. A srácoknak annyira jól kezdett szaladni a biznisz hogy gyorsan vettek is egy használt Daciát, hogy azzal furikázzanak. Na ha jól emlékszem pontosan a második villanyoszlopig tartott az első út. :) A kocsi még hetekig ott állt a Bogáncsvirág utca szélén, míg a helyi recycling jeles képviselői szép lassan szét nem hordták darabonként. A következő autójuk már egy ötös BMW volt, jelezvén karrierjük ívelésének irányát. Ezzel tovább jutottak ugyan, de sajnos nem sokáig. Az oszlopokat persze már elkerülték, de akadt más probléma. A srácok ugyanis bár magyarul egész jól megtanultak, ám németül nem értettek egy kukkot sem, az a fránya autó pedig pont németül ugatta azt, hogy ő szervízbe vágyik. Mivel nem vitték, egyszerűen megállt alattuk az út közepén.

Abban az időben lakott itt egy Mustafa nevű arab srác, akivel nem volt semmi gond, egész jól beilleszkedett a társaságba, habár más kulturális háttérrel rendelkezett. Emlékszem, hogy egyik reggel az „imaszőnyegét” rázta ki az ablakon, mire tréfásan átüvöltöttünk: Mi az Mustafa, nem indul be? :) Egyik téli este hatalmas üvöltözés tört ki az emeleten, mindenki szaladgált, még az igazgatót is fellármázták. Az történt, hogy Mustafa kivont karddal (konyhakéssel) rohangált fel-alá a folyosón és üvöltözött, hogy itt a világvége és mindenki meg fog halni. Nem értettük a dolgot, és igencsak nehéz volt megfékezni a megőrült srácot. Hosszas nyugtatás után kiderült, hogy szegény diák még életében nem látott havat, és amikor elkezdett szállingózni a hó, akkor úgy gondolta, hogy leszakadt az ég és jön a világvége.

Aztán volt egy arab szabónk is, akihez bármilyen ruházati problémával fordulhattunk. Leszakadt egy gomb, elromlott a cipzár, hosszú a nadrág? Semmi gond, Abdul megoldja. Egyik este lementem hozzá a nadrágommal és meglepő látvány tárult elém: teljesen meztelenül fogadott és abszolút nem zavartatta magát. Kiderült, hogy nem perverz, csak nagymosást tartott és ott száradt a radiátoron mindkét alsógatyája és az egyetlen nadrágja. :)

Éltek itt afgánok is, akikkel jól lehetett vízipipázni és természetesen csencselni is. Az idősebbik bőrben és ruhában utazott, és egy ideig saját varrodát is üzemeltetett lenn a pincében – ekkoriban tele volt a 168-as busz ázsiai nőkkel, és az elején nem is tudtuk eldönteni hogy kupleráj vagy varroda működik a koliban. Amikor Nadzsib kiköltözött a koliból, akkor itt hagyott pár dolgot a fagyasztóban – többek között egy félig oszlásnak indult tehénfejet, aminek még a szeme is megvolt. Amikor ki akartuk dobni akkor rémülten ellenkezett, hiszen szerinte az még ehető. :)

Lakott itt egyiptomi tanár is, aki arab nagykövetségek dolgozóinak gyerekeit tanította, többek között magyarra. Egyik este betévedtem hozzá valami apróság miatt, és egy óra beszélgetés után azt vettem észre, hogy együtt pipázunk és a Korán tanításait hallgatjuk CD-ről arabul.

Mindenkivel meg lehet találni a közös hangot és érdemes is „vegyülni”. Az oroszokkal például igen érdekes módon lehet vodkázni és kaviározni, és bulizni is nagyon jól tudnak. Ráadásul felfrissítik orosz tudásomat, ami egyre inkább hasznos lehet az életben.

Kevés a hely ahhoz, hogy felsoroljam az összes nációt aki megfordult Tarkán, de a fentiek jól példázzák azt, hogy nélkülük szegényebb lenne a kollégiumi élet. Remélem, hogy nem szakad meg ez a jó hagyomány és mindig lesznek jófej külföldiek, akik érdekesebbé és vidámabbá teszik amúgy sem unalmas tarkaréti életünket.