.jpg)
A régi idők emlékei fognak újjáéledni, szerdán 23:00-tól. Régi Tarkások még emlékeznek egy bizonyos zenekarra, akik innen a Tarkaréti Kollégiumból kezdték pályafutásukat, sok sok emlékezetes koncerttel örvendeztetve meg a kollégista fenehadat. Másfél év után újra összeálltak, hogy ismét átélhessük ezt az élményt. Zenéjük rock, hajuk hosszú, koncertjük fantasztikus. Röviden így jellemezném én nektek, de álljon itt egy hozzáértőbb vélemény, azaz interjú BlackBird zenekarral:
Első kérdésként, ha valaki még nem ismerne titeket, hogy írnád le a zenéteket?
Először is sziasztok:)
Furcsa érzés, így tarkásoknak bemutatkozni, hisz nem is olyan nagyon rég (na jó azért nem holnap lesz egy napja:) még mi is tarkások voltunk, de természetesen megtesszük:)
BlackBird zenekar vagyunk, alapvetően fasza rockzenét játszunk néha metál, néha progresszív beütéssel, illetve minden olyannal ami eszünkbe jut és szerintünk jól hangzik a zenénkben.
Bár mi magunk sem tudjuk nagyon pontosan meghatározni a stílust (mert a megfelelő határokon belül gyakorlatilag számról számra változik), de azért van egy “hivatalos” verziónk erre a dologra, ami a honlapon is kint van. Ez így hangzik: “Zenénk alapkoncepciója olyan összetett metal és hard rock elemeket vinni a lágy dallamvilág mögé, mellyel a klasszikus és enyhén progresszív rockzenék világa kel életre, messze elkerülve a "szakmában" gyakran tapasztalható L'art Pour L'art effektust.”
Hát nagyjából ilyen zenét játszunk:
Milyen felállásba láthatunk titeket Tarka Napokon?
Jelenleg öten vagyunk a zenekarban, klasszikus felállásban: dob, basszus, 2 gitár és ének. Voltak ötletek/próbálkozásokra/kényszerhelyzetek, így néztünk más variációkat is, de valahogy ez volt mindig az ami ütött, szóval ennél maradtunk. Nem hiába, az öregek tudtak valamit, amikor ezt kitalálták anno...
Ami még érdekes lehet ebből a szempontból az az, hogy a zenekar, mint már utaltunk rá előbb, Tarkaréten alakult, az ott lakó emberekből, és ott is működött pár évig. 2005-től 2007-ig a próbák is a koliban voltak, illetve minden Tarka Napoknak stabil résztvevői voltunk. Az akkori időkben csak egy tag nem volt a kollégium lakója, bár az ott töltött ideje alapján akár az is lehetett volna...:)
Mivel azóta eléggé átalakult a zenekar legénysége, ezért jelenleg két olyan ember van benne aki tarkás volt, a két gitáros: Ádám és Joker. Előbbi két, utóbbi 6 szép évet élt Tarkaréten. Joker 6 évébe még egy év nevelőtanárság is belefért a végén, az akkor még szintenkénti nevelőtanárok közül a második emelet életét egyengette.
A többiek az élet legkülönbözőbb területeiről ismerjük: Petivel a közgázosok sokat találkozhatnak, hiszen a Kinizsi koli büféjében szolgálja ki minden földi jóval azokat, akik ezt kiérdemlik:)
Basszerosunk Forest, akinek egy kanadai kiruccanása után sikerült betévedni és megmaradni a zenekarban.
Legfrissebb tagunk Gyula, aki a dobok és zajkeltő eszközök ura a zenekarban, sok éves kihagyás után pár hónapja tért vissza a zenéléshez. Amellett, hogy nálunk dobol, otthon családfő és apuka is:)
Mikor is álltatok utoljára színpadon?
Hú...igen ez egy érdekes történet. Ha egészen pontosak akarunk lenni, akkor 2009. októberében, annak is a 20-ik napján szintén Tarkaréten. Nem akarok senkit untatni a részletekkel, röviden annyi történt, hogy 1,5-2 évvel ezelőtt egy szép pályafutásnak, amit befutott a zenekar akkor sajnos vége szakadt, mert az egyes tagok nem tudták már úgy, abban a formában folytatni a munkát a zenekarban, ahogy addig. Akkor egy kvázi búcsú-koncertet tartottunk, de nem magát a zenekart búcsúztattuk, csak azokat a tagokat, akik már nem zenéltek velünk együtt tovább. Ez a 1,5 év kellett ahhoz, hogy olyan embereket találjunk, akikkel egészen biztosan olyan minőségben és olyan hangulatban tudunk zenélni, amilyenben szeretnénk, amilyenben tettük a zenekar “előző életében”. Most végre eljutottunk oda, hogy olyan minőségben és olyan zenét játszva tudunk színpadra állni, ahogy azt mi elképzeljük.
Melyik koncertre mondanátok hogy életetek legjobbja volt?
Hú..hát ez pont olyan, hogy melyik volt a legjobb pörkölt amit ettél...
Mindegyik másért volt jó, emlékezetes. (A kettő nem mindig ért össze;).
Hát volt olyan még a zenekar alakulása utáni első nagy tarkaréti koncert, amikor több mint 2 órán keresztül toltuk a zenét megállás nélkül, s tettük úgy, hogy végig látszott az, hogy veszi a nép, és jól érzik magukat. Ez konkrétan igen jól esett (eltekintve attól, hogy az utolsó fél órában igen sokat gondolkodtunk egy 2 betűs helységen, hisz nem teljesen szomjasan másztunk fel a színpadra:)
Megint másképp volt jó az, amikor egy külföldi fesztiválon fél éves zenekarként kiálltunk, és ameddig csak lát emberek vannak. Minden hangot imádnak, nem igazán akarnak leengedni a színpadról. Amikor “végre” lejut az ember, akkor meg nagyon helyes kislánykák autogramot kérnek. Ez sem egy rossz érzés azért;)
Készültök valami különlegességgel Tarka 25. szülinapjára, illetve a visszatérő bulitokra?
Persze, ott leszünk és zenélünk:D
Még semmi konkrétat nem találtunk ki, mindamellett, hogy már kaptunk külső ötleteket. Egyelőre a standard program letisztázásán, tökéletesítésén dolgozunk gőzerővel, de bármikor kipattanhat valami hülyeség valakinek az agyából. Szokott ilyen lenni a zenekarban, nem kell a szomszédba menni ha ilyenről van szó;)
Mit vártok a lelkes közönségtől?
Nem hisszük, hogy nekünk bármit is el kell várni a közönségtől, pont fordítva: a közönségnek kell elvárnia sok mindent tőlünk. Nem a közönség van értünk, mi vagyunk a közönségért.
Amit talán érdemes a közönségnek a koncert előtt megtennie az az, hogy párszor belehallgat a zenénkbe. Mind a saját honlapunkon, mind a FB-oldalunkon fönt van. Bár nincs sok fönt, de azt a párat érdemes végigböngészni.
Itt lehet minket megtalálni:
https://www.facebook.com/BlackBirdzenekar
Kinek a nevét kell majd skandálni a legtöbbet?
Hát nem hiszem, hogy ez zenekarspecifikus lenne. Akárhány koncertre megyek, minden koncert vége felé azt ordítozzák, hogy: “Kriszta, Kriszta!”
Szoktatok alkoholt fogyasztani a koncert előtt/alatt/után? Van valami izgalmas sztori erről?
Természetesen nem. Az alkohol öl, butít, nyomorba dönt és a savakkal aldehideket képez;)
Viccet félretéve, azért szoktunk persze. Amikor “még fiatalok voltunk” koncert előtt sem takarékoskodtunk az ilyesmivel, de pár necces helyzet után úgy döntöttünk, hogy nagyon odafigyelünk arra, hogy koncert előtt mennyi az annyi. Koncert után meg aztán kinek amennyi jól esik.
Izgalmas story az volt, Kettőt emelnék ki.
Az egyik az egy külföldi koncert keretében zajlott, amikor kelet felé hagytuk el az országhatárt, és mint tudjuk minél keletebbre mész, a pia annál olcsóbb. Egészen konkrétan Kárpátaljára, Ukrajnába mentünk, ahol nem csak az a jellemző, hogy olcsó a szesz, hanem az is hogy sokkal finomabb az alkohol, mint “legvidámabb barakkban” bárhol. Sok körülmény játszott közre, hogy pontosan miért is sikerült annyit leküldeni a tokunkon (jó társaság, kedves pincérlányok, akik 3 cent helyett decit szolgáltak fel). A történet oda haladt, hogy a ritmusgitár posztért felelős emberkének, hogy finom legyek, a szokásosnál gyorsabban teltek el a koncert percei, nem beszélve arról, hogy 3-4 szám után vette észre, hogy nem szól a hangszere. Hogy ez utóbbi tény elvett-e, vagy hozzátett a koncert minőségéhez, az erősen vitatott kérdés a mai napig:)
Másik story megint gitároshoz kapcsolódik, csak most a szólistához. A már említett 2 órás tarkás koncert közben esett meg (a szervezők a koncert közben hoztak fel a színpadra egy láda bort, hogy “jobban menjen a zene”). A Piramistól játszottuk a Kóbor Angyal című számot, ami alapjában véve sem egy rövid darab. Ekkor azonban a szokásoshoz (5-6 perc) is sikerült még kb ugyanennyit hozzátoldani. Hogy hogyan? Hát a vitathatatlanul jó, és improvizatív szólóval (itt semmi pejoratívra nem kell gondolni, tényleg qrva jó volt a szóló, csak hosszú:).
Történt ugyanis hogy kedves gitárosunk benne volt a szóló részben, reszelte a hangszert már egy ideje, amikor már a normál, megszokott szóló-idő után jóval énekesünk megkocogtatta a vállát. Jelezte, hogy ez nagyon jó amit csinál, csak azért mégis kellene haladni tovább a számmal is, meg a koncerttel is. Emberünk figyelmesen végignézte, és végighallgatta a frontembert (közben a keze természetesen pörgött a gitáron). Ezek után (feltehetőleg egy hangot és egy mozdulatot sem értve abból, hogy valójában mit akart az énekes) fülig érő szájjal és lobogó hajjal elordította magát: “Metál!!!” és újabb erővel vetette magát bele még 3-4 percnyi szólóba. Ja igen, nem volt szomjas;)
Mi az amit semmiképpen se üzentek a Tarka Napok résztvevőinek?
Többet nem tudok elmondani, kérem kapcsolja ki!
BlackBird - Tarka Napok 2011 tavasz - Szerda 23:00
http://www.facebook.com/BlackBirdzenekar
